Kora gyerekkorunkból sok tanulságot őrizhetünk a mesékből, amely szerves részeként épül be a jellemünkbe. Íme egy kis összeállítás dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus Mesepszichológia c. könyvéből amit felnőttként is tudatosíthatunk.

1. Lássam meg és fogadjam el a csodákat, varázslatot.
2. Merjek elindulni.  Ha ott van a zsebemben a hamuban sült pogácsa és az atyai-anyai áldás, semmi vész nem érhet. A többi majd kialakul útközben.

A „mi ez” és „miért” kérdések korszakában – a gyermek szenvedélyes érdeklődéssel törekszik arra, hogy megismerje a körülötte lévő világot, és megértse a jelenségek okait. Kérdései gyakran olyan részletekre vonatkoznak, amelyek a felnőtt fejében meg sem fordulnak, és gyakran próbára teszik még a legtürelmesebb szülőt is. A gyermeki képzelet nem fejlettebb a felnőtténél, de mivel kevesebb ismerettel, tapasztalattal, élménnyel rendelkezik, a hiányzó űrt vakmerően a képzelete segítségével tölti be: az ismeretet alkalmazza az ismeretlenre, a mindennapos tapasztalást a közvetlenül nem megtapasztalhatóra. Milyen jó lenne, ha néha később is ennyire merészek és vakmerőek, kreatívak lennénk, mint gyermekkorunkban.

A gyermek nem kicsinyített, tökéletlen, félig kész felnőtt, hanem életkorának megfelelően egy teljes és egész lény, akinek világlátása, gondolkodása és ítéletalkotása sajátos és nem mérhető felnőtt mércével. Ahogy Claparéde a híres gyermekpszichológus mondta: egy ebihal sem egy elégtelenül működő béka, hanem elégséges önmagának, s működése éppoly tökéletes , akár a békáé!

                A gyermek vágyait, problémáit, félelmeit, valamint a mese szerepét személyiségfejlődésében csakis úgy érthetjük meg, ha negyedórára törpék leszünk. Arra hívlak meg téged, Kedves Olvasóm, hogy kuporodjunk le együtt a gyermek mellé és legyünk negyedórára „összehajtott óriások”.
                Ha ezt megtesszük, akkor hirtelen ott állunk egy olyan világban, amelyben az egymástól független dolgok összekapcsolódhatnak, amely vágyaink, szándékaink, gondolataink által irányítható, és amelyben a csoda bármikor megtörténhet. Elég, ha kimondjuk, hogy hókuszpókusz, abrakadabra, hipp-hopp, az legyek, aki akarok és máris megtörtént a varázslat: az élettelen tárgyak megelevenednek és beszélnek, mi pedig átváltozunk azzá, akivé szeretnénk.

Sokszor felmerülhet jó szándékú szülőként, hogy itt volt ez a földre szállt angyal, mégis mi történt vele, hogy két - három éves korára időnként kezelhetetlen. Nem akar engedelmeskedni a számunkra teljesen ésszerűen tűnő dolgokban, ellenszegül, holott csak az ő érdekében cselekszünk.

Mégis mire gondol az elkeseredett szülő?

„Egy dacos kis méregzsák. Nem akar reggel felöltözni, cirkuszol, hogy a másik ruhát akarja, persze akkor, amikor a leginkább késésben vannak. Ha kakaó van, tejet akar inni, ha tej, akkor kakaót. A fogatmosást végképp nem akarja. Nem akar köszönni a szomszéd bácsinak, pedig ezerszer elmondtam, hogy köszönni kell. Égtelen hisztit vág le, amikor egy újabb babát szeretne, a már meglévő harminc mellé és én nem engedem. Mit rontottam el, hogy ilyen lett, hiszen korábban olyan aranyos volt..?”

1

Nyugodjon meg, semmit nem rontott el. A dackorszak semmilyen nevelési hibára, vagy a gyermek részéről jellembeli problémára nem utal.

A gyereknevelés valóban olyan, mint a foci, „mindenki ért hozzá” és éles szemmel fedezi fel mások hibáit. Ebben is, mint oly sok más dologban az emberek gyakran vérmesen védik saját nézőpontjaikat, és élesen kritizálják mások nevelési módszereit.

Ezek sokszor elbizonytalaníthatják a nem kellő rutinnal rendelkező, vagy dilemmában lévő szülőket. Ha például a demokratikus nevelés hívei fontosnak tarják, hogy kellő szabadságot adjanak a gyereknek, véleményét, érzéseit figyelembe veszik, de van hogy bizonyos problémáknál szép szóval, magyarázatokkal nem tudják meggyőzni a gyermeket. Hiába próbálják meggyőzni a gyerek nem hallgat rájuk és elfogadhatatlanul viselkedik. Ilyenkor persze jönnek a megmondó emberek, akik egyből a demokratikus nevelés bukását látják és lám a gyereket keményen kell nevelni, a „modern” módszerek csak az elfajzáshoz vezetnek.

Gyakran hajlamosak vagyunk vagy-vagy elven dönteni a különböző nézőpontok közül, amely mindig kizárja a másikat pl: vagy szabadságszeretően, vagy szigorúan és ehhez görcsösen ragaszkodni.Érdemes elszakadni a merev stílusoktól és a különböző nézőpontokat megismerve személyre szabni azokat.

Mit gondol, miért lehetnek irigyek a gyermekek?

Nem kell sokat gondolkodnunk, míg eszünkbe jut egy olyan helyzet, amikor gyermekünk, vagy egy általunk ismert gyermek nem adta oda a lapátját vagy épp valamilyen játékát a társának. Azonban hiba lenne egyből rossznak és irigynek gondolni a gyerkőcöt, ugyanis ő egészen másképp látja még a dolgokat.

Ugyanis a gyermek egyetlen nézőpontból látja a világot: a sajátjából – a másik nézőpontjából nem tudja megérteni, és nem tud több nézőpontot összehasonlítani. A saját aspektusából ért meg mindent, ami körülötte zajlik a világban, és úgy hiszi, hogy mindenki úgy látja a dolgokat, mint ő.