A gyereknevelés valóban olyan, mint a foci, „mindenki ért hozzá” és éles szemmel fedezi fel mások hibáit. Ebben is, mint oly sok más dologban az emberek gyakran vérmesen védik saját nézőpontjaikat, és élesen kritizálják mások nevelési módszereit.

Ezek sokszor elbizonytalaníthatják a nem kellő rutinnal rendelkező, vagy dilemmában lévő szülőket. Ha például a demokratikus nevelés hívei fontosnak tarják, hogy kellő szabadságot adjanak a gyereknek, véleményét, érzéseit figyelembe veszik, de van hogy bizonyos problémáknál szép szóval, magyarázatokkal nem tudják meggyőzni a gyermeket. Hiába próbálják meggyőzni a gyerek nem hallgat rájuk és elfogadhatatlanul viselkedik. Ilyenkor persze jönnek a megmondó emberek, akik egyből a demokratikus nevelés bukását látják és lám a gyereket keményen kell nevelni, a „modern” módszerek csak az elfajzáshoz vezetnek.

Gyakran hajlamosak vagyunk vagy-vagy elven dönteni a különböző nézőpontok közül, amely mindig kizárja a másikat pl: vagy szabadságszeretően, vagy szigorúan és ehhez görcsösen ragaszkodni.Érdemes elszakadni a merev stílusoktól és a különböző nézőpontokat megismerve személyre szabni azokat.

Ha szembeállítjuk a demokratikus nevelési módszert az autokratikussal, akkor érdemes megismernünk egy ehhez tartozó rendkívül tanulásos kísérletet is melyet Kurt Lewin végzett munkatársaival.

Tízéves gyermekek csoportjait mérték fel, hogy a különböző Vezetési stílusú nevelők hatására hogyan teljesítenek.

Az autoriter (kemény tekintélyelvű) vezető ellentmondást nem tűrően kommunikált, a feladatokat egyértelműen és véleményezés nélkül közölte, nem engedett az egyéni kibontakozásnak. Az egész célt sosem látták a gyerekek, mindig csak egy adott részfeladatra koncentráltak. Nem volt beleszólás a döntésekbe, az irányelveket a vezető határozta meg. Kereste a hibákat, értékelésében büntetett és azt erősítette bennük, hogy egyedül ügyetlenek, és azt, hogy feladat elvégzéséhez a vezető segítsége is kell. Soha sem a cselekedetet, vagy a viselkedést, hanem mindig a személyt kritizálta, minősítette.(Ennek óriási romboló hatása van.) A felmerült negatív észrevételeket gúnyosan, sértődötten, cinikusan kezelte. A gyerekek csak suttogva kommunikáltak, a vezető távollétében pedig ők is kritizálták egymást, bűnbakot kerestek és felé agresszivitást mutattak.

A demokratikus (együttműködve irányító) vezető egyértelmű követelményeket támasztott, ami nagy 

teljesítményre ösztönözte a gyermekeket. Teret engedett az egyéni kezdeményezéseknek, a megbeszélés után a kérdésekben a csoport döntött. Megválaszthatták a gyermekek, hogy kivel dolgoztak együtt. A vezető pozitívan, bíztatóan értékelt és lehetőséget adott a hibák korrigálására. A visszajelzés nem a személyre vonatkozott, hanem a feladatra és a megoldás módszereire. A gyerekek közötti kapcsolat kiegyensúlyozott, a hangulat jó volt, a kommunikáció nyílt volt. Közösen döntöttek, önkéntesen működtek együtt.

A laissez-faire (szabad, ráhagyó) stílust alkalmazó vezetőnél nem voltak megfogalmazott követelmények, ha mégis volt, azokat nem tartatta be. Bár feladathoz tartozó anyaggal ellátta a csoportot és a kérdésekre is válaszolt nem volt előírt, vagy közösen kidolgozott feladat. Mindenki azt csinált, amit akart. Nem dicsért, nem bírált, nem volt visszajelzés. A csoport tagjai közötti viszony kedvezett az anarchia és az agresszió kialakulásának.

Az eredmények azt mutatták, hogy a legnagyobb teljesítményt az autokratikus csoport tagjai mutattál (74%), de óriási indulatok szabadultak el, agresszió és frusztráció jellemezte a közeget, hatalmaskodás és bűnbakkeresés kísérte a munkát. A demokratikus csoport tagjai 50%-os eredményt értek el, ahogy remek hangulat uralkodott. A laissez-faire csoport tagjai 33%-os eredményt értek el, inkább egymással játszottak, beszélgettek.

Ami továbbá érdekes, hogy amikor kimentek a vezetők, az autokratikus csoport esetében 29%-ra csökkent a teljesítmény és harmincszor annyi ellenségeskedés fordult elő, mint a demokratikus csoportnál. Sok már kísérlet is megerősíti, hogy náluk volt a legnagyobb teljesítmény, de a kiválás is, hiszen a nem megfelelő légkör miatt érthetően inkább elhagyják az ilyen jellegű csoportokat, közösségeket az egyének. Az autoriter nevelés rövidtávon hatékonynak tűnik, viszont az eredmény csalóka és hatalmas ára van.

Most pedig, hogy bepillantást kaptunk a vezetési stílusokba rátérhetünk végre a Nevelési stílusokra.

A tekintélyelvű (autoriter) nevelési stílusú szülők nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományos értékekre, az engedelmesség, szabályszerűséget kiemelten fontosnak tartják és nem engedik megkérdőjelezni gyermeküknek a szülői döntés helyességét. (ismerős ugye? :) ) A szülőnek korlátlan jogai, a gyereknek pedig kötelességei vannak és inkább büntetéssel nevelnek, mint jutalmazással és úgy gondolják, hogy a gyerek állandó fegyelmezésre szorul.

„Az otthoni szigorú fegyelem mindig az önutálat kivetítése. A felnőtt egész életében küzdött, hogy tökéletes legyen, szánalmasan kudarcot vallott, s a tökélyt most a gyermekeiben akarja megvalósítani”

- adja ennek a hozzáállásnak a kemény kritikáját A.S. Neill, a Summerhill iskola megalapítója.

A engedékeny szülő kapcsolata a gyerekekkel érzelmekben gazdag, nagy szabadságot adva, elsősorban jogai vannak és csak utána kötelezettségei. A nevelésben következetlenek, kerülik a konfliktust, nem gyakorolnak kellő kontrollt és nem követelik meg a felelősségteljes viselkedést. A gyereknek nagyon is jól esne egy kicsivel több figyelem és korlát.

A mérvadó (autoritatív) nevelési stílus gyerekközpontú és követelő is egyben. Elvárják, hogy a szabályokat betartsák, de nem merevek, hajlamosak az alkura, a szabályokat inkább elmagyarázzák, megbeszélik a gyerekkel. Biztosítják a szabadságot a gyermek számára, tiszteletben tartják kívánságai, de magad elvárásokat is támasztanak felé. Mindkét félnek vannak jogaik és kötelezettségeik. Ebben a szellemben nevelt gyerekeknek módjuk van felfedezni a környezetüket, mindezt az elsőre jellemző szorongás és félelem és a másodikat jellemző bizonytalanság nélkül.
Erre jellemző kérdések:

„Mit gondolsz? Szerinted hogy lenne jobb? Szerinted hogy kéne csinálni?”

„Értem. Azt mondod? Lássuk csak. Tökéletesen igazad van!” Vagy

„Nem, azt hiszem, ebben tévedsz…”

A rendelkező nevelési stílus alkalmazásakor - amikor a gyerek kisebb -, mi döntünk. Nem kérdezzük meg a gyermeket, hogy meg óhajt-e fürdeni, vagy be akarja e venni a gyógyszert, mikor akar lefeküdni. Ha kialakítunk szokásokat, biztonságosan lefektetjük és betartatjuk a szabályokat, az megkönnyíti és segíti majd felnőttként is a belső rend kialakítását. Egészséges szabályokat állítsunk fel, amin belül szabadon mozoghatnak, de azok átlépése már veszélyt jelenthet számára. Fontos, hogy a gyermek érdekeinek megfelelően mi uraljunk bizonyos helyzeteket, és ez még belefér a demokratikus nevelés keretei közé, attól még nem leszünk autokratikusak.

Ritkán(!), de egyes szituációkban, a rendelkező nevelési stílusnak is helye van, akár kamaszokkal szemben. Ha mondjuk néhány hónapos jogsival rendelkező gyermekünk bejelenti, hogy a családi autóval szeretne buliba menni, minden hezitálás nélkül megtilthatjuk neki, hisz nincs elég rutinja az éjszakai vezetésben (hisz a buliból még haza is kell jönni), és vele ellentétben mi fel tudjuk mérni, hogy ez túlságosan veszélyes lenne.

 A helyzetfüggő nevelést mindig az adott helyzetben tudjuk alkalmazni. Nem kell ragaszkodnunk egy módszerhez, ha az abban a pillanatban nem járható út.

Kedves szülő! Kívánom, hogy legyen türelmed teret engedni a gyerek kibontakozásának, kreativitásának megnyilvánulásának, ahol a szeretet és a lehetőségek jelen vannak. Hagyhatod a gyereket hibázni, hogy tanuljon a saját hibáiból, nem kell (nem is tudjuk) mindentől megmenteni, csak így fejlődhet ki az önállóságuk. Valamint legyen bölcsességed, hogy, tudd, miből mikor kell engedni, vagy többet adni.

Tudatosan a jövő generációjáért.

 www.sikergyerkocok.hu

Forrás: dr. Kádár Annamária - Mesepszichológia 2.